Csillag

Néha olyan furcsa hogy valakinek az ami nekem természetes, az teljesen érthetetlen vagy furcsa. Minap beszélgetek egy amerikai lánnyal, és valahogy arról esett szó hogy itt a légkonditól mindenki megbetegszik.Mondom neki, énis otthon voltam 40 fokos lázzal jópár napig.Erre néz rám, és mondja: az sok? Mondom hogy a pékbe ne lenne sok...erre azt mondja: az mennyi Fahrenheitben? Mondom honnan a viharból tudnám....erre közli hogy ők a Celsiust nem használják, és ő a 40 fokomból annyit ért mint én az ő Fahrenheit-jából. Jah, igen, erre nem is gondoltam.
Másik nap, ülünk a buszon a járat után, megyünk vissza a géptől az épületbe (érzed a különbséget, nem hi-viz-jacketben masírozol a rampán a gépek között magassarkú cipőben, és szakadó esőben-hóban-fagyban,hanem jön érted a busz,mondjuk az is igaz gyalog levágnál egy félmaratont a flaszteron, mert ez nem Weeze-méretű reptér...),szóval ülünk a buszon, ül mellettem az SFS (az olyan főnök aki hátul a turistaosztályon főnök), kis koreai lány, és egyszer csak azt mondja: azon gondolkodtam, vajon megérinthetném az orrod? Előszört azt gondoltam lehet valami koreai vicc és csak én nem értem, de aztán elkezdte mondani, hogy ő mindig ilyen tök jó egyenes európai orrot akart, de neki csak ilyen kis hülye ázsiai pisze nőtt. Mondtam neki ne búsuljon, baromi hülyén nézne ki az ő kis ázsiai arcán egy ilyen nagy egyenes orr, főleg ekkora méretben ami nekem nőtt. De azért mondtam neki hogy persze nyugodtan megfoghatja, és boldogan megnyomogatta, hogy basszus ebben van porc és nem olyan puha mint az övé. Hát mondom,neki ma ennyi volt a boldogság, meg nekem is, ki a fene gondolta hogy valaki az én nagy orromat szeretné, amiért engem kiskoromban mindig csúfoltak. Mindenkinek az kéne ami nincs.

Tegnap megtudtam miért mondták hogy az indiai járatok szörnyűek. Odafele nem volt gond, félház volt, elültek a seggükön.
Visszafele viszont teli volt, mindegyik mezítláb volt nem tudom milyen oknál fogva de inkább az lehetett hogy az egyik látta a másiktól és ezért ő is levette a cipőjét. És mindent akartak. Egyszerre akartak takarót meg mangólét jéggel (ha nem innád a jeges cuccot nem fáznál baszki), meg egymásután a whiskey-ket.
Nekünk megtanították a szerviz  tréningen hogy mondani kell milyen sörök vannnak, ehhez képest mondja a jóember beer,beer!! Mondom neki, van Amstel, Budweiser....erre a jóember: no, Beer,beer!!! A harmadik sor után mindig abból a sörből adtam amiből még a legtöbb volt, és a legnagyobb az hogy nem tudod eldönteni hogy mit akar.
Már hallottam a híres indiai fejbillegetésről, de most láttam is. Kérdezel tőle egy eldöntendő kérdést,igen vagy nem. Erre oldalirányba bólogat.Billegeti a fejét és vigyorog.És ebből döntsd el hogy ez most igen vagy nem.
Egy nyanya meg majdnem élve megfojtott mert nem kapott azonnal takarót, mivelhogy a gépen fellelhető összes személyzet a kabinban szolgálta fel a vacsorát-innivalót,és be voltam szorítva két trolley közé.És azonnal a főnökömmel akart beszélni. Én indián kézjelekkel Purser értésére adtam hogy kéne hogy odajöjjön, mondtam neki hogy hozzon egy takarót a kedves hölgynek mert különben itt akasztás lesz, és nem egyértelmű hogy ki fog akasztani kit.
Esküszöm, a 45 perces Doha sokkal jobb volt mint ez.
De hát erre a hónapra vége az odavissza mókázásnak, holnap végre indulás Münchenbe.Sapi,sál.

Megvolt az első két flightom, egy Teherán meg egy Dhaka.
Mivel nagyrészt megfigyelőként kellett volna működnöm ezeken, ezért bármit csináltam annak csak örültek a többiek. Az első elég eseménytelen volt, nem sok idejük volt hogy nekem magyarázgassanak, a második az már kicsit jobb volt ilyen szempontból, 5-5 óra, volt idő mindenre.
Dhakán a jamaicai kapitányunk elég vicces volt, és mivel ki kellett tölteni a könyvecskénket amit kaptunk, ott ücsörögtünk a másik szerb lánnyal, akivel egy csoportban végeztünk. Landing közben ülök bent a flight deckben, leszállunk, lekanyarodtunk a kifutóról, má röhögnek, hogy tipikus Bangladesh, itt semmi se változik, nem volt kivilágítva a vonal hogy hol kéne menni, Follow me autó az sehol közel-távol. Gurulunk befele a parkolóhelyre, látjuk ám hogy 3 ember ott sétálgat a rampán. Láthatósági mellény sehol, mindegyik talpig sötét ruhában ami nagyon biztonságos este sötétben. Már olyan közel mentünk hozzájuk hogy be kellett fékezni, ezek persze nem veszik észre hogy mögöttük van egy repülő(!!) Egyszercsak az egyik megsejthetett valamit mert hátranézett, és szembe találta megát két hatalmas kerékkel, elkezdett feljebb nézni, és "hirtelen" ott állt egy kibaszott nagy repülő és feléje gurult lassan.....akkor elkezdtek szaladni mind a hárman.Nem tudom mire számítottak a rampán, hogy egy biciklis lesz??? Már akkor mi feküdtünk a röhögéstől a fülkében, mondja a kapitány, jéééé most vette észre a jóember hogy itt egy repülő mögötte, nem mintha nem lehetett volna számítani rá....
Amúgy az utak viszonylag csendesek voltak, azt leszámítva mikor odafele valaki rágyújtott a wc-ben, meg mikor az egyik utas leütötte a másikat, de azt én pont nem láttam.

Hát ennyi esemény volt az elmúlt napokban, tegnap éjjel 2-kor értem haza Bangladeshből, és ha minden igaz csak holnap este megyek egy gyors Indiára.

Lássuk csak milyen is a szállás amit kaptam.
A ház Dubai és Sharjah határában van.Sharjah a másik emirátus mellettünk.Gyakorlatilag egy drótkerítés választja el a kettőt egymástól.
A drótkerítés másik oldlán van egy bevásárlóközpont, úgy 3 percnyi sétára a házunktól, oda járunk kaját venni ha kínai vagy ilyenolyan gyorsbüfére vágyunk.
A ház mellett nincs sok minden, csak homok gyakorlatilag.
Jut eszembe múltkor volt homokvihar, nem lehetett kimenni, minden teli volt homokkal, kettőig nem lehetett látni,azt mondták ilyen egy évben egyszer talán ha előfordul. (Állítólag földrengés is volt, ezt én kényelmesen végigaludtam.)
Nos a ház aljában van egy szupermarket, ami elég nagy segítség, nem kell messzira menni kajáért.Van a közelben egy Carrefour is, az kb olyasmi nagyáruház mint otthon az Auchan, van benne minden, bár még nem mindent találtam meg amit kerestem.
A ház 13 emeletes, én a 3-dikon lakom, semmi felhőkarcolófíling, és az ablakom a mellettünk lévő házra néz, egyszóval ha beteszem a kontaktlencsém belátok a szomszédba, kicsit ilyen szoci panel-fíling az ablakból.
Ennek köszönhetően nagyon sötét is a lakás, ami most átok de lehet hogy a nyári 50 fokban áldás lesz  majd, ha nem süt be a nap.Általában ég a lámpa napközben is, annyira sötét van. Ezért is jövök inkább fel a tetőre a medence mellé, mert nem akarok a sötét lakásban kuksolni, egyáltalán nem vidám dolog.
A lakás maga egy nagy előtérből, nappali-étkezőből, konyhából, két szobából,két fürdőszobából és egy kisebb tárolóhelyiségből áll.
A nappali be van rendezve ülőgarnitúrástól-dohányzóasztalostól, komdód,lámpa, alapbútorzat, az étkezőben nagy asztal székekkel. Még elég üres és nem túl otthonos a nagy fehér falakkal, mivel a lakótársam is nemrég jött, még nincs rendesen belakva, majd idővel veszünk bele pár dolgot. A konyha mindennel felszerelt, hatalmas hűtő, mosógép, és a lakótársamnak köszönhetően mikro-szendvicssütő-kenyérpirító minden van. Hatalmas a tűzhely is, ketten is tudunk főzni egyszerre.
A szobám berendezése egy hatalmas beépített szekrény amit nagyon díjazok, egy jó nagy ágy,asztal-tükör, komód,szék, és a szobából nyílik a fürdőszobám ami külön nagy előnye,a lakótársamnak a folyósóról nyílik a fürdőszobája. A tárolóban mi a vasalódeszkát meg ruhaszárítót tartjuk, meg a hatalmas bőröndjeinket :)
A lakás közel van a reptérhez, kb 20 perc alatt ott lehet lenni (forgalomtól függően).
Lent 24 órás portaszolgálat van, az előtérben ülőgarnitúra, számítógép internettel, a  iztonsági őrök jó fejek.Egyelőre meg vagyok elégedve.
A szomszédból most költöznek ki, remélem jó fejek érkeznek majd. Felettem lakó ázsiai lyányka sajnos magassarkú cipőben szeret éjjel 3kor szaladgálni, egyelőre még tűröm, valamint biztos nagy az időeltolódás a családjához képest, mert folyton éjjel kellős közepén beszél kiabálva a telefonon vagy a hangból ítélve veszekszik a barátjával a magas frekvenciájú valamilyen ázsiai nyelvén.
Másik vicces dolog az otthon szemétledobónak nevezett rendszer, ami úgy működik hogy minden emeleten van egy kis szoba, ahol van egy csapóajtó,azt lenyitod és lekúrod a szemetet a lyukba.A szemét ekkor hatalmas robajjal és a csőben ide-oda koccanva hull alá, és még nagyobb robajjal ér földet. Ezt főleg a 13. emeletről érkező szemeteszsákok élvezik, meg az alsó néhány emeleten lakók. Köztük én is.
Éljenek a társasházak.

A nagy jókedvű láblógatásból az lett hogy szombatra jól megbetegedtem. Reggel csengettek, hozták a bankkártyámat (igen, azt is házhoz szállítják, fene se érti mért éri ez meg nekik hogy mindent kiszállítanak, de örüljünk neki, nem kell megmozdítani a seggünket,ez főleg nekem nagy öröm mert én növesztem),és már akkor éreztem hogy irgalmatlanul fáj a fejem. Mintegy fél óra után be is lázasodtam, rázott a hideg, fájt a torkom, az egész napot ágyban töltöttem, gondoltam holnapra jobb lesz.

Se. Mivel még 2 nap volt vissza a tréningből, semmiképpen nem akartam beteget jelenteni,mert úgy éreztem nincs az az isten hogy én megismételjem az egész átkozott hetet csak emiatt.Az éjszaka szörnyű volt, a gyógyszerallergiám miatt be sem tudtam venni semmit, és kicsit paráztam is mi lesz.Nem tudtam mennyi lehet a lázam de az világos volt hogy nem kevés. Reggelre teljesen tipikusan bedagadt a szemem, úgy néztem ki mintha utassal bunyóztam volna. A vírus ráment az ízületeimre, amitől alig tudtam menni és mozogni. Azért felvettem az egyenruhát és felpingáltam valami sminkfélét, és "majd a kalap eltakarja" felkiáltással levonszoltam magam. 

Amikor a trénerek megláttak, azonnal felhívták a Clinic-et és közölték hogy nincs mese el kell mennem az orvoshoz.Ha az orvos azt mondja haza kell menjek, akkor meg kell ismételni az utolsó 2 napot. Nekem ez az opció nagyon nem tetszett, de nem volt választásom, el kellett menni. Az orvos persze semmit nem tudott adni mivel semmit nem szedek be abból amit ajánlott, így aztán elmondta az összes természetes gyógymódot amit persze kívülről fújok mivel mindig kizárólag ezeket használom. Megmérte a lázam, 39.6. Mondta ennek fele se tréfa, hideg borogatás.Hálistennek visszaengedett a tréningre (aminek örültem de közben meg azt gondoltam, én tuti nem engednék vissza valakit 40 fokos lázzal). Mire visszaértem már alig vonszoltam magam, és vártam hogy vége legyen a napnak. Az éjszaka rémálmok és valószínűleg inkább lázálmok jegyében telt, borogatással, borzalmas volt.Lakótársam otthon, így teljesen egyedül kuksoltam a szobában és vártam hogy feldobom-e a prakkert reggelre vagy nem. Ehhez képest túléltem de nem lettem jobban sem,csak a köhögésem erősödött fel. Alig vártam hogy végre odaadják az engedélyeket a nap végén, és jöhessek haza. Tegnapra lement a lázam, de úgy köhögök hogy fuldoklom, ma adott valamit a doki, inhaláló cucc meg szirup, meglátjuk segít-e valamit.

Közben mára volt lefoglalva az időpont az utolsó oltásokra.Gondoltam én. Tegnap a csuhás kishölgy legalábbis azt mondta hogy ma délután 5-re rak be, ehhez képest ma Mr. Indiábóljöttem Mesterségemcímere azt mondta én bizony nem vagyok a listán. Eltartott egy darabig mire kiderítette hogy tudok-e így repülni,és állítása szerint a muszáj-típusú oltásaim megvannak, áldjavigye. 

Ez azért jó hír mert megkaptam az első járatomat, ami holnap este fog bekövetkezni Iránba, városilag Teheránba. Az itt ilyen Kevelaer-Goch távolság légvonalban, tehát hamar itthon is leszünk ha minden jól megy. 

Most megyek és összepakolom a cuccokat, hihetetlen mennyi kártya meg igazolvány meg papír kell, eddig mi kellett passport, flying licence, meg a semmire se jó 25 min turnaround papír amit a 3 év alatt egyszer olvastam el airport standbyon, de azt is csak azért mert már végképp nem tudtam magammal mit kezdeni és ott volt az asztalon egy.

Kívánjatok sok szererncsét!

Végre hétvége, 2 nap van a tréningből, és úgy gondoltam megérdemlek egy kis pihenést, úgyhogy végre kialudtam magam, kávé-reggeli, aztán feljöttem a tetőre. Kicsit fúj a szél de jóidő van alapjában véve, a víz jó, a nap süt, én meg azon gondolkodom hogy milyen baromi szerencsém van.
Sokan vagyonokat fizetnek hogy egy hétre eljöjjenek Dubaiba, engem meg ideszállítottak tök ingyen, van lakásom, nem fizetek rezsit, és amikor kedvem van feljövök a medencéhez, vagy bemegyek a konditerembe (na jó nem kell megijedni ilyesmire nem nagyon vetemedem), de mindenesetre süt a nap.
Aki ismer az tudja, hogy baromira utálom a hideget, majd emlékeztessetek erre légyszi amikor júliusban a hőségre panaszkodom. Mert oké hogy most nagyon kellemes az idő, 25 fok körül van, de ha ez van februárban, mi lesz júliusban????

Még 2 nap van a tréningből, aztán elvileg hess vissza repülni, már jó lesz ha végre mehetek, az utóbbi 3 évben elszoktam én már ettől a minden reggel kelek és délutánig melóban vagyok típusú élettől, és nem igen akaródzik így 7 hét után kikelni az ágyból amikor reggel 5kor csörög az óra. Jó hazudok mert 05.20-kor csörög, 06.20-ra kell lent lenni a ház előtt, felvesz a busz, reggel 7-re vagyunk a tréning college-ben, van még idő egy kávéra és 07.30-kor kezdődik a tréning. A busz 15.30-ra jön értünk, így olyan átlag délután 4-re érek haza. Namármost ezt már 7 hete csinálom, és kicsit iskola-fílingem van, mert írásbeli házifeladat, meg olvasnivaló, meg tanulnivaló....a napi 4-5 óra alvás az annyira nem elég, na de most már lassan vége.
Még nincs semmi hír az első flightokról, gondolom utolsó pillanatban kapjuk majd meg, ami nem is baj mert legalább nem agyalok rajta. Az első 2 járat úgyis turnaround lesz (odavissza egyhuzamban).
Kicsit parázok ami vicces 3 év repülés után, de hát azért mégiscsak más gép, más berendezés, mindennek más a neve, minden máshol van, és más sorrendben kell csinálni, próbálom memorizálni de azért az elmúlt 3 év rutinjától nem könnyű megválni.

Dubai egy olyan ország, ahova szinte mindent importálnak. Ennek köszönhetően szinte mindent lehet kapni. (Nyilván olyasmiket amik egy magyar embernek magyar hassal nagyon fontosak, nem mindig...)

Lényeg a lényeg, amikor először mentem le a szupermarketbe, olyan furcsa gyümölcsök és zöldségek néztek velem szembe amilyeneket még sosem láttam/kóstoltam, és erősen elhatároztam, kiguglizom őket ha hazaérek. Sajnálatos módon mire hazaérek, mindig elfelejtem még a nevüket is.

Gondoltam ez így nem mehet tovább, és mivel én az vagyok aki mindent megkóstol, a következő elhatározásra jutottam: időről időre veszek valamit amit még nem ettem soha, és megkóstolom.Ha nem jó, kidobom,biztos lesz olyan is. Ma pont a gyümölcsös pult előtt álltam mikor megláttam őket egy kis műanyag tálcán. A nevük rambutan. Úgy kell elképzelni,mint egy sárgabarack nagyságú sünt. Hogy szőrös vagy tüskés, nem tudtuk egyértelműen eldönteni. Rágugliztam, a gyümölcs Ázsiában népszerű, a lichi rokona, ennek megfelelő állaggal is rendelkezik. Ez azt jelenti hogy ha lehámozod a tüskés héját, akkor egy fehér,takonyhoz hasonló állagú golyót találsz, ami körbeveszi a magot. Ez az ehető része. Kicsit savanykás,az íze is a lichihez hasonlít.

A lakótársamat meginvitáltam egy rambutánozásra, viszonylag hamar befejeztük, ez sem lesz a kedvencem, de legalább nem fáj a szívem érte mikor látom a polcon legközelebb.

Gondoltam valami ilyesféle végkifejletre, ezért a biztonság kedvéért vettem egy szelet görögdinnyét, az legalább nem okoz meglepetést.

Meghívtak vacsorázni, én főzök.

Na igen, ez elég szokatlan, amikor valaki meghív vendégségbe hogy te lásd vendégül őt, de nem bánom, mert a lány ma meghívott kávéra, amit úgy vitt véghez hogy az instant kávéra ráöntött egy adag hideg (!!) vizet. Én már sok mindent láttam, szemem sem rebbent, csak megkérdeztem használtaom-e a mikrosütőt egy percre.

Szóval nem bánom a főzést, lehet már egy hónapja nem evett rendes főtt kaját, ha még egy kávét sem tud főzni, hogy főz akkor ebédet??

Először jött el otthonról, 30 éves ügyvédnő, és az anyukája rakta teli a hűtőjét,takarított utána, főzött rá, egészen hihetetlen.

Néha elgondolkodom, mennyire nehéz lehet azoknak akik életükben először vannak távol a családjuktól, és ezt pont Dubaiban élik át. Magam is meglepődtem, hogy én magam milyen rutinosan és módszeresen mérem fel a helyzetet, mit lehet kapni, hol, mi hogy működik itt, azt hittem elveszett leszek, de egy cseppet sem érzem magam annak,akkor sem ha még mindig nem tudok jó néhány dolgot.

Azt hiszem jól veszem az akadályokat, már csak egy hét van a tréningből, és megpróbálom behozni a lemaradást a mai napig, így aztán mindig az adott napról tudok majd írni.

Most megyek a szerb-olasz-magyar vacsorára, messze van, fent a kilencediken :)

Másnap volt egy szabadnapom amit többnyire kipakolással meg beköltözési takarítással kezdtem, na meg persze be kellett szerezni valami alapélelmiszert is,összekészíteni a sok papírt, meg a másnapi ruhát, sminket stb.
Reggel 06.30-ra jött értem a busz. Az Emirates főhadiszállásán töltöttük a napot, ahol legalább 20 ember mondta el a nap során hogy Welcome to Emirates.
Ezek után végeláthatatlan prezentációsorozat indult. Leadtuk az orvosi papírokat, aztán áttértünk a szálláskérdésre, meg az ilyenkor szokásos tűzvédelmi oktatás, és kaptunk előleget a fizetésünkből.
Nem tudom, ezt felfogjuk-e. Hogy idefuvaroztak  tök ingyen csomagostól-túlsúlyostól, és első nap adnak egy adag pénzt. Ryanairnél meg 2 hónap mire egy rendes fizetést kapsz, addig haljál éhen.
Persze ez a pénz levonásra kerül majd az első fizetésből, de még így is jó, mert legalább van egy kezdő összeg az embernél,és nem úgy kezdi hogy feléli a tartalékait.
Másnap megint szünet mert péntek.
Itt a hétvége úgy működik, hogy péntek meg szombat szünnap, és itt vasárnap kezdődik a munka, úgy is mondhatnám a vasárnap a Közel-Kelet hétfője.
De az első szombaton (ami a vasárnap,nem tudom tudjuk-e követni) kirándulás. Regggel 6-ra jön a gyűjtőbusz, és indul a Dubai Tour. A Jumeirah Mecset az első megálló, ott egy arab nő elmondja amit tudnunk kell az arab kultúráról,vallásról, és mondja, hogy kérdezzünk bármit.
Na a válaszai engem úgy felhúztak hogy inkább nem is kérdeztem,mert rájöttem hogy ezek a nők itt egészen máshogy látják a világot mint mi Európában, és ezt majd később kifejtem bővebben.
Ezek után a Dubai Museumba mentünk, ami nem valami nagy szám, tekintve hogy Dubainak nincs valami régi múltja, vagyis van, de ha 30 évvel visszamegyünk az időben akkor csak tevéket meg beduinokat találunk. Na de rá se rántsunk, a cég fizette még a múzeumbelépőnket is...
A túra után kivittek minket egy helyi kórházba (remélem soha nem kerülök kórházba itt, holy shit...amit ott láttam....attttyaég.)Vettek vért, én szerencsés voltam mert olyan vénám van hogy még egy vak se tudja eltéveszteni, így aztán fél óra múlva már meg sem látszott, viszont a fél csapatnak egy hétig tenyérnyi kékeszöld véraláfutása volt.....Aztán csináltak egy mellkasröntgent, és mehettünk haza.Ez a vizsgálat az államnak kell, mert ha valami bajod van, nem adják ki a vízumot.
A vasárnap papírmunkával telt, megkaptuk a Manualt, még 30 ember welcomingolt a céghez, és beijesztettek hogy Dubaiban lecsuknak ha összeölelkezve járkálsz a barátoddal, meg biztos elrabolnak és elvisznek a sivatagba ha rövid szoknyát veszel, ehhez képest teli a belváros luxuskurvákkal, akik olyan ruhákban járnak hogy kint a fél seggük, szóval nem úgy tűnik hogy annyira nagy gond lenne a rövid szoknya.
Hétfőn volt az egyenruhapróba, levették a méretet, mindent fel kellett próbálni. A nadrág kb 5 számmal nagyobb volt mint kellett volna, mondták bevesznek belőle. Egyedül a cipő baromi kényelmetlen, az én lábformámhoz egyáltalán nem passzol, a kisebb nyomja a lábfejem, a nagyobb meg túl hosszú és kilépek belőle....
Az egyenruhapróba után az E-learning nevű csodálatos dologgal ismerkedtünk meg, vagyis online tréningek, amiket meg kell csinálni,értelemszerűen onlájn. Kaptunk 20-30 pinkódot,belépőkódot,nevet, külön biztonsági kódokat, mindent amit el lehet képzelni, annyira biztonságos a rendszer hogy ember legyen a talpán aki belép még akkor is ha megvan neki minden kód.
A kedd reggel a biztosításról szólt, meghallgattuk mire van biztosításunk és mire nincs, megkaptuk a telefonszámokat az EK Clinic-hoz.Igen.A cégnek saját klinikája van, ha beteg vagy oda kell menni, és ellátnak. Nem úgy mint a korábban említett előző munkahelyem, ahol fél évig könyörögtél hogy küldjék már a biztosítási kártyádat mert egy szaros megfázással nem tudsz orvoshoz menni, mert otthagyod a fél fizetésed. Arról nem beszélve hogy megérkezel egy idegen országba és keressél orvost ahogy tudsz. Szóval ez itt nem így megy.
Még aznap délután elmentünk fotózásra, megcsinálták a képet ami az ID-ra kerül, meg nyitottunk bankszámlát,vettünk itteni sim-kártyát a telefonba,ilyesmi.
Kedden nagyjából egész nap a Clinic-en ültünk, egyenként megnéztek minket,megvizsgáltak, megkaptam 3 hiányzó oltást, ez volt a program délutánig.
Szerdán csapatépítés volt, csütörtökön meg mindenféle járulékos tudnivalókat kaptunk. Elvittek minket egy szobába, ahol csapatépítő játék volt, majd elmondták hogyan kell arab kávét felszolgálni....és felszolgálták nekünk.Datolyával. Nem viccelek. Ezután volt megint valami csapatjáték,és a végén kaptunk céges kulcstartókat.
Én nem nagyon vagyok hozzászokva hogy kapok ilyesmiket. A sokkot tetézte hogy megköszönték hogy részt vettünk a bevezető héten, sok sikert kívánnak a tréningen, és ha kifáradunk a kávézó részbe akkor ott mindenkinek jár egy tea/kávé meg egy sütemény.
Én akkor már köpni-nyelni nem tudtam a csodálkozástól, nem tudtam hogy ez most valam ivicc, kandi-kamera, vagy ez most tényeg itt így megy.
De úgy veszem észre, hogy tényleg így megy.

Mondják, új év, új élet....

Január 4-én este 23.30-kor szálltam le Dubaiban. A délutáni hideg bécsi időhöz képest kellemes langyos idő fogadott.

Bécsbe aggódva érkeztünk.....ember legyen a talpán aki becsomagolja az életét 50 kg-ba....ennyit hozhattam ugyanis magammal. Előző nap el is tört a mécses mikor a szívemnek kedves dolgaimat pakoltam egyenként ki a mérlegen lévő bőröndből. Hogy szép legyen a kezdet (ha emlékszünk még az írországi kalandokra,én nem szeretek egyszerűen utazni...), este 10kor leszakadt a legnagyobb bőröndöm füle.  Végül 2 db 25 kilós bőrönddel indultunk el, plusz egy 7 kilós kézipoggyásszal (Aha, 11....de igyekeztem olyan könnyedén vinni mintha csak 7 lenne.) Bepakoltam továbbá egy extra bőröndöt, gondolván, vigyük el, és meglátjuk mi lesz.Legfeljebb kifizetem... Amikor odaértünk, a kedves Emirates egyenruhás hölgy megnézte a jegyem, és közölte hogy nem lesz semmi gond....amikor a check-in pulthoz értem, és kezdtem volna a kishölgynek magyarázni a bizonyítványom, a piros kalapos hölgy felhívta a pulttól, kishölgy mosolyog és becsekkolja az extra bőröndöt is. Ez volt az első benyomásom. Idézzük fel mi volt amikor a Ryanairrel repültem ki a bázisra??? A check-ines lány közölte hogy valami tévedés van mert nem vagyunk személyzeti jegyre foglalva....fél óra telefonálgatás következett hogy elvihessük azt a csomagot elvileg le volt foglalva.

A flight nagyon nyugis volt, Boeing 777-el jöttem, hatalmas, kecses,gyönyörű. Szerviz pazar, személyzet kedves és előzékeny, még a félóra késést is megbocsátja az ember ezek után. A járat közben barátságot kötöttem a szórakoztatóipari csodával a széktámlában (értsd, nem mertem megnyomkodni a gombokat,aztán megnyomkodtam és nem tudtam visszacsinálni...aztán visszacsináltam valahogy de nem tudtam hogy....tipikus nő,megy nekem az ilyesmi.)

Aztán feltűnt a futómű kameráján a kifutópálya és Dubai, és pár perc múlva már gurultunk is. Azt mondták hogy keressek sárga egyenruhásokat, hát én kerestem, mentünk ott folyosókon fel,le,lifttel, megint folyosón, kicsit összeszartam magam, egyrészt hogy mi van ha nem várnak ezek a sárga emberek (nem volt világos hogy az ember lesz sárga vagy a ruha), másrészt meg hogy ez nem egy Weeze Airport vazzeg.

Aztán egyszercsak ott állt egy lány egy táblával, és rajta volt a nevem.Jött még pár másik ember, és ez a sárga nő elvitt egy félreeső pulthoz, ahol egy nagy fehér lepedőbe burkolózott 200 kilós férfi azt mondta nézzek bele ebbe a csőbe. Retina-szkenner.

Ezek után a sárga nő elvitt a vízumos bácsihoz, ő is ágyhuzatot viselt, nem tudtam eldönteni hogy elhozta mikor kelt, vagy már oda készülődik ilyen kései órán. Ez a lepedős belecsinált egy PÖCSétet az útlevelembe, és a sárga nő elvitt egy helyre, ahol a fóliába burkolt bőröndjeim mosolyogva mentek körbekörbe. Feltettem a 4 bőröndöt a tologatóra, ezáltal 72 kilónyi súlyt mozgattam....na jó, valójában követtem a kocsit amerre ment mert útvonalat módosítani az én súlyommal esélytelen volt. Akkor elmentünk egy irodába, ahol adtak egy nagy barna borítékot papírokkal, meg egy lakáskulccsal, és kulcsért cserébe begyűjtötték az útleveleinket. Hinnye mondom ennek fele se tréfa, ideértem egy arab országba és egy vadidegen ember elcsomagolta az útlevelem....azért ha ebbe belegondolunk, akkor a természetes mosoly egy pillanatra megszűnik.

Akkor jöttek kicsi sötét színű indiai(???olyasféle...) emberek, azt mondták hogy ők a sofőrjeink, és menjünk velük. Engem meg két másik szerb lányt beültettek csomagostól egy nagy fehér autóba, és a kis indiai kitett egy nagy fehér mecset és egy magas blokkház között. (Na jó, a ház előtt.)

Ott a portás (én inkább azt mondanám recepciós) adott egy ugyanolyan tologatós izét mint a reptéren, és közölte hogy akkor 3. emelet.Fellifteztem a totál steril, szürke márványszínű házban a harmadikra, és megkerestem a lakás számát. Imádkoztam hogy ne valami pakisztáni vagy bantu lakótársat kapjak, nem mintha bajom lenne bármelyikkel, csak hát ugye minél jobban különböztök annál nehezebb összeszokni. A folyosón találkoztam egy sráccal, kérdezte, te vagy az új lány a szomszédban? Egy nagyon jó barátommal fogsz lakni. Bekopogtam, erre kinyitja egy mosolygós lány, és azt mondja magyarul: beszélsz magyarul?? Én köpninyelni nem tudtam, mondom nanáhogy persze, erre azt mondja, az jó, én is magyar vagyok. Ezzel a lendülettel elkapja az egyik bőröndömet és kezdi befele vonszolni.

A szobámat nem hittem el, lehet benne angol keringőt táncolni akkora, berendezve, nyílik belőle egy saját fürdőszoba. A lakótársam benéz, mondja, menjek van hideg víz meg narancslé, ha éhes vagyok egyek bármit teli a hűtő. Szétnézek a szobámban, a sarokban hatalmas szatyrok: vadiúj étkészlet, evőeszközök, poharak, bögrék, edények, vasalódeszka, seprű,lapát, mosogatószer, wc-kefe, ruhafogasok....egyszóval minden ami kezdéshez kell. A komódon csomag: müzli, tej, kekszek, porleves, ásványvíz, kávé, tea, cukor.....Lássuk mit adott annak idején a Ryanair:             ....igen, ezt mind. Hozáátenném, a reptéren a nő azt mondta hogy nagyon fontos: amint a lakásokba érünk, mindenki telefonáljon haza, a cég állja a számlát 40 dirhamig. A barna boríték tartalmaz minden információt az elkövetkező napokról.

Első éjjel nem aludtam: itt voltam Dubaiban, visszafordulás nincs mert nincs útlevelem, de van helyette magyar lakótársam, és minden meg van szervezve, nincs okom aggódni. De azért az idegen ágy, az egy darabig idegen ágy marad.

Üdvözlök mindenkit, régi és új olvasókat.

Ezentúl itt fogom megosztani az élményeimet, tapasztalataimat.Bár már 5 éve kezdtem a blogolást, igen, akkor amikor még nem volt igazán nagy divat, most ért oda az idő hogy elköltöztessem a régi kis blogom.

Annak idején inkább viccnek indult az egész, aztán 2006-ban, amikor fél évre Írországba mentem, a blogom lett a fő információforrásom a család és a barátok számára. Biztosan lesznek akik már régóta ismernek, akik végigkövették az eddigi kalandjaimat az elmúlt években, és gondolom lesznek új olvasók is.

Amikor blogolni kezdtem, még főiskolás voltam, aki régóta követi az eseményeket, azokat közel fél évre Észak-Írországba kalauzoltam, aztán majdnem egy év utazási irodás szenvedés után Németországba vittem az olvasókat, ahol 3 évet tartózkodtam. Európa legnagyobb fapados légitársaságánál álltam légikísérőnek, körberepkedtem Európát széltében-hosszában, rengeteg értékes emberrel találkoztam,aztán gondoltam egyet és a Közel-Kelet felé vettem az irányt.

Most egy közel-keleti légitársaságot néztem ki magamnak, és erről az új kaladról fog szólni ez a blog. Ezekután is főleg a családnak és barátoknak szól, de mivel ez a téma mostanság sokakat vonz, úgy gondoltam, hogy egy új köntöst kap,na meg persze így rejtem el a múltat. :)

Prepare for departure.