Megvolt az első két flightom, egy Teherán meg egy Dhaka.
Mivel nagyrészt megfigyelőként kellett volna működnöm ezeken, ezért bármit csináltam annak csak örültek a többiek. Az első elég eseménytelen volt, nem sok idejük volt hogy nekem magyarázgassanak, a második az már kicsit jobb volt ilyen szempontból, 5-5 óra, volt idő mindenre.
Dhakán a jamaicai kapitányunk elég vicces volt, és mivel ki kellett tölteni a könyvecskénket amit kaptunk, ott ücsörögtünk a másik szerb lánnyal, akivel egy csoportban végeztünk. Landing közben ülök bent a flight deckben, leszállunk, lekanyarodtunk a kifutóról, má röhögnek, hogy tipikus Bangladesh, itt semmi se változik, nem volt kivilágítva a vonal hogy hol kéne menni, Follow me autó az sehol közel-távol. Gurulunk befele a parkolóhelyre, látjuk ám hogy 3 ember ott sétálgat a rampán. Láthatósági mellény sehol, mindegyik talpig sötét ruhában ami nagyon biztonságos este sötétben. Már olyan közel mentünk hozzájuk hogy be kellett fékezni, ezek persze nem veszik észre hogy mögöttük van egy repülő(!!) Egyszercsak az egyik megsejthetett valamit mert hátranézett, és szembe találta megát két hatalmas kerékkel, elkezdett feljebb nézni, és "hirtelen" ott állt egy kibaszott nagy repülő és feléje gurult lassan.....akkor elkezdtek szaladni mind a hárman.Nem tudom mire számítottak a rampán, hogy egy biciklis lesz??? Már akkor mi feküdtünk a röhögéstől a fülkében, mondja a kapitány, jéééé most vette észre a jóember hogy itt egy repülő mögötte, nem mintha nem lehetett volna számítani rá....
Amúgy az utak viszonylag csendesek voltak, azt leszámítva mikor odafele valaki rágyújtott a wc-ben, meg mikor az egyik utas leütötte a másikat, de azt én pont nem láttam.
Hát ennyi esemény volt az elmúlt napokban, tegnap éjjel 2-kor értem haza Bangladeshből, és ha minden igaz csak holnap este megyek egy gyors Indiára.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.