Csillag

A nagy jókedvű láblógatásból az lett hogy szombatra jól megbetegedtem. Reggel csengettek, hozták a bankkártyámat (igen, azt is házhoz szállítják, fene se érti mért éri ez meg nekik hogy mindent kiszállítanak, de örüljünk neki, nem kell megmozdítani a seggünket,ez főleg nekem nagy öröm mert én növesztem),és már akkor éreztem hogy irgalmatlanul fáj a fejem. Mintegy fél óra után be is lázasodtam, rázott a hideg, fájt a torkom, az egész napot ágyban töltöttem, gondoltam holnapra jobb lesz.

Se. Mivel még 2 nap volt vissza a tréningből, semmiképpen nem akartam beteget jelenteni,mert úgy éreztem nincs az az isten hogy én megismételjem az egész átkozott hetet csak emiatt.Az éjszaka szörnyű volt, a gyógyszerallergiám miatt be sem tudtam venni semmit, és kicsit paráztam is mi lesz.Nem tudtam mennyi lehet a lázam de az világos volt hogy nem kevés. Reggelre teljesen tipikusan bedagadt a szemem, úgy néztem ki mintha utassal bunyóztam volna. A vírus ráment az ízületeimre, amitől alig tudtam menni és mozogni. Azért felvettem az egyenruhát és felpingáltam valami sminkfélét, és "majd a kalap eltakarja" felkiáltással levonszoltam magam. 

Amikor a trénerek megláttak, azonnal felhívták a Clinic-et és közölték hogy nincs mese el kell mennem az orvoshoz.Ha az orvos azt mondja haza kell menjek, akkor meg kell ismételni az utolsó 2 napot. Nekem ez az opció nagyon nem tetszett, de nem volt választásom, el kellett menni. Az orvos persze semmit nem tudott adni mivel semmit nem szedek be abból amit ajánlott, így aztán elmondta az összes természetes gyógymódot amit persze kívülről fújok mivel mindig kizárólag ezeket használom. Megmérte a lázam, 39.6. Mondta ennek fele se tréfa, hideg borogatás.Hálistennek visszaengedett a tréningre (aminek örültem de közben meg azt gondoltam, én tuti nem engednék vissza valakit 40 fokos lázzal). Mire visszaértem már alig vonszoltam magam, és vártam hogy vége legyen a napnak. Az éjszaka rémálmok és valószínűleg inkább lázálmok jegyében telt, borogatással, borzalmas volt.Lakótársam otthon, így teljesen egyedül kuksoltam a szobában és vártam hogy feldobom-e a prakkert reggelre vagy nem. Ehhez képest túléltem de nem lettem jobban sem,csak a köhögésem erősödött fel. Alig vártam hogy végre odaadják az engedélyeket a nap végén, és jöhessek haza. Tegnapra lement a lázam, de úgy köhögök hogy fuldoklom, ma adott valamit a doki, inhaláló cucc meg szirup, meglátjuk segít-e valamit.

Közben mára volt lefoglalva az időpont az utolsó oltásokra.Gondoltam én. Tegnap a csuhás kishölgy legalábbis azt mondta hogy ma délután 5-re rak be, ehhez képest ma Mr. Indiábóljöttem Mesterségemcímere azt mondta én bizony nem vagyok a listán. Eltartott egy darabig mire kiderítette hogy tudok-e így repülni,és állítása szerint a muszáj-típusú oltásaim megvannak, áldjavigye. 

Ez azért jó hír mert megkaptam az első járatomat, ami holnap este fog bekövetkezni Iránba, városilag Teheránba. Az itt ilyen Kevelaer-Goch távolság légvonalban, tehát hamar itthon is leszünk ha minden jól megy. 

Most megyek és összepakolom a cuccokat, hihetetlen mennyi kártya meg igazolvány meg papír kell, eddig mi kellett passport, flying licence, meg a semmire se jó 25 min turnaround papír amit a 3 év alatt egyszer olvastam el airport standbyon, de azt is csak azért mert már végképp nem tudtam magammal mit kezdeni és ott volt az asztalon egy.

Kívánjatok sok szererncsét!