Mindig le vagyok maradva ahhoz képest hogy hol tartok valójában, lássuk csak mi is volt még.
Kuala Lumpur után hirtelen felindulásból csináltam egy Islamabadot, én nem bánom a pakisztáni utakat hogy őszinte legyek, én eddig barátságos és udvarias,egyszerű embereknek ismertem meg őket, még ha rossz hírüket is keltik a médiában mostanság, szerintem pl sokkal barátságosabb nép mint az indiai.
A járat rendben volt, sok volt a meló mert teli volt, de én nem bánom ha dolgozni kell, csak azt nem szeretem ha bunkók. Általában a legjobb tudásom szerint segítek mindenkinek, de ha bunkók akkor azt nem bírom.

Másnap Chennai, erre már úgy készülődtem mint a hátramenés, volt szerencsém már hozzájuk, és őszintén mondom, hálát adok az égnek hogy nem Indiába születtem.
Alapjában véve nekem nincs bajom velük, főleg ezzel az angolul egyáltalán nem beszélő munkásréteggel, általában mond valamit, és vigyorog meg billegeti a fejét, erre te adsz neki valamit, és ugyanez a válasz,megin  vigyorog rád és billegeti a fejét. Nekem ezzel nincs gondom, de ami itt volt, az kész állatkert. A hátsó részben CSAK férfiak ültek, meg egy család egy kisegyerekkel. Én meg szerencsémre hátulról indultam a bárral. Ezek megrohantak, mindent kértek, "madame madame", és mire az egyiket kiszolgáltam, az előző megint akart valamit. Esküszöm nem tudtam haladni, ugyanott álltam már vagy 10 perce, és ezek nem hagyták abba. Mind whiskyt akart, meg sört. Tudvalevő hogy ezek nem bírják a piát, ezért a 2-3 whiskyt egyáltalán ki sem adtam.
A kaját lepotyogtatták a földre, a kezükkel ettek, és utána a ragacsos rizses kezével megfogja a kezem,hogy "madame..." Én már az elején éreztem hogy ha nem kezdek el röhögni az egészen, akkor sírni fogok a végére.Ezek mindent összedzsuváztak a rizseshúsos kezükkel, azzal markolták a távirányítót, a citromos kéztörlővel amit kiosztottunk, a talpukat törölgették, és aztán a kezembe próbálták adni.A tálcájukon mindent felhalmoztak egy nagy halomba, hogy esélytelen legyen elvenni. Én már csak röhögtem, odaadta a tálcáját,akkora hegyet épített rá mint a Csomolungma, és egy "madame!!" után még a halom tetjére helyezett sréhen egy használt szalvétát,ami úgy ült a tetején, hogy amint megmozdítottam a tálcát, természetesen minden lepotyogott körbe róla. Mondom neki röhögve, te barátom, te jó kis hegyet építettél nekem.Ez meg néz rám vigyorogva, és kicsit megbillegeti  a fejét....
Mikor végre a szervizzel végeztünk, ezek kezdtek beállni az egy szem felestől, és egyik barátunk behányt maga elé a székén.Először azt takarítottuk. Utána még másik kettő is eljátszotta ezt.
Egyszercsak az egyik jómadár odajön, megáll a wc előtt, és elhányja magát. Végig az ajtót(nem a wc,hanem a repülőgép ajtót), a kolléganőm székét támlástól, egy másik kolléganőm lábát, saját magát.....nem akarom részletezni, remek illatok keletkeztek ott hátul, meg az étvágyunk is megjött, pont akkor készültünk végre mi is enni valamit....helyette hányást takarítottunk.Micsoda álommeló...
Mire ezzel elkészültünk és kifújtunk egy fél doboz légfrissítőt, középtájon a kabinban valamin összeverekedtek.Úgy kellett szétszedni őket.Nagy nehezen leültették őket, 5 perc múlva menni kellett vissza mert ott csépelték egymást.Nekem már annyira elegem volt, meg az egész olyan valószerűtlen volt, a beszállítástól kezdve, hogy én csak röhögtem mindenen,és valami furcsa érzésem volt, hogy én odamegyek.Általában elkerültöm a balhét, de most úgy éreztem én odamegyek.
Mondom a cingárabbiknak: de uram, ez szerintem egy nagyon kellemes járat, muszáj itt verekedni?Erre mondja: nagyon kellemes, nagyon kellemes....Mondom neki mi itt a probléma? Mert én nem szeretem ám ha valaki elrontja a kellemes járatom.Erre mondja: nem aggódunk kellemes járat, barátom csak ő....mondom én nem úgy láttam az előbb mintha nagy barátságban lennétek....Madam, nagyon kellemes járat...mondom oké akkor ez maradjon is így ám...Oké Madam, no problem no problem.
5 perc múlva visszamegyek, ott ülnek.Mondom mi a helyzet errefelé? Azt mondja: kellemes járat madam....én már annyira röhögtem, hogy nem bírtam visszatartani, mondom neki látod ezt már szeretem, nagyon büszke vagyok rátok, de azért még visszajövök megnézlek később is.Erre kezet fog velem, és vigyorog,oké madam oké madam. Az SFS-em nem győzött hálálkodni hogy kimentem, neki akkora volt a feje hogy majdnem felrobbant, és nem igazán tudta mit mondjon nekik. Ezeket csak így lehet kezelni, kicsit úgy mint a gyerekeket.Az indiai nő aki a családjával ült ott,rámnézett, és azt mondta, ő ezt nem tudná csinálni, áruljam el neki mi a titkom, mert neki tuti drogokat kéne szedni hogy ezt végigcsinálja,és kérdezi hogy vagyok képes még mosolyogni ezek után. Mondtam neki ,nagyon egyszerű: vagy röhögsz rajta vagy kiakadsz és bezárkózol a mosdóba mert máshogy ezt nem lehet elviselni.
Leszállásnál a kis indiai odarakja az ölébe az öv egyik felét de nem csatolja be.Mondom neki, uram, ez nincs ám becsatolva...erre vigyorog, billegeti a fejét, és úgy néz rám mint a rossz gyerek aki éppen valami csínyre készült.Mondom neki, ez vicces volt de nem ér csalni,muszáj bekötni. Erre ő csalódottan beköti magát, a többiek meg röhögnek rajta, nem jött be.
Én mikor hazaértem, úgy dőltem be az ágyba mint egy zsák krumpli.

A sztorihoz tartozik, ebben a hónapban idegesítő crew hónap van. Ki más lett volna a kellemes Chennai-omon mint a lengyel barátnőm az előző járatról....nem elég ez a járat,még van hozzá ő is,hogy kellemesebbé tegye... már szedtük össze a tálcákat, mikor az egyik utas megébredt és szerette volna elkérni a reggelijét. 3 féle kaja volt, omlett,rántotta,meg valami vegetáriánus (a másik kettő nem vega kaja).Kérdem az utast, mit enne,vega vagy nem vega.Mondja,nem vega. Mondom kedves kolléganőmnek, kihoznád a reggelijét? Én addig összeszedem a maradék tálcát. Erre azt mondja melyiket. Mondom a nem vegát.De melyiket.Mondom a NEM VEGÁT. Erre közli, kérdezzem meg az utast....én ezt nem értem tényleg, ott ül az utas, ott van előtte a menü, láthatóan nem érdekli melyik kaját viszed ki neki, akkor miért akarod még nehezebbé tenni a saját életed, hogy aztán meg keresgesd amit választ mert pont azt nem találsz...de ez meg csak ott állt és cöccögött már megint. Később a konyhában kishíján hisztériás rohamot kapott, hogy miért nem megy ki senki a call bellhez. Az sfs pont leszarta a verekedés után az egészet, én meg előtte takarítottam el egy nagy adag hányást, és nem éreztem úgy hogy szeretnék kimenni. Erre megnézi, 29 Alfa, Anikó kimehetsz ehhez.És a kezembe adja a tálcát.Mintha bizony a főnököm lenne.Én úgy felhúztam magam, hogy mondtam neki hogy lazítson le mert így nagyon hamar meg fog halni szívrohamban.A többiek mögötte röhögtek.Erre felkapta a tálcát és kirohant a kabinba.Mikor visszajött, hisztériázni kezdett, és kioktatta az egész crewt hogy "de hát ki kell menni ha hívnak az utasok....ez a munkánk....ezért fizetnek...." mondom és ha nem mész ki 5 percig kevesebbet kapsz jövő hónapban? Vagy extra pótlékot adnak hogy feltakarítottam a hányást az előbb? Az SFS teljesen oké volt azzal hogy leültünk pár percre a sok történés után, ez meg ott pattog. Az ilyennek kéne a Ryanairnél dolgozni, ott kellenek az ilyen buzgómócsingok,jó vezető lenne belőle, ott az egész cégvezetés ilyenekkel van tele, persze a bázisvezetésre értem, ez a tipikus nincs életem- csak a munka- buzgómócsing-spicli aki felnyomná az anyját is a főnöke előtt ha attól jobb munkaerőnek tűnne. Utálom az ilyen embereket, ki nem állhatom őket.10 perccel később tüntetőleg odaült mellénk, és minden call bellnél pofákat vágott. Én már nem bírtam elnézni, fogtam egy tálcát.Kérdezik a többiek hova megyek.Mondom aggódom mások egészségéért, nem akarom hogy valaki szívrohamot kapjon. Erre mindenki elkezd röhögni, egyedül a szentem volt olyan okos hogy nem értette meg, hogy rajta röhögünk és rá értettem, és megszólalt: igen, mi van ha valaki rosszul van és azért hív?? Erre mégjobban kezdtek a többiek röhögni, én meg inkább kimentem,mert a butaságot is nehezen viselem.

Az idegesítő kollégák mondjanak le.