Csillag

Fene a pofámat baromira lemaradtam de nem volt hozzá se kedvem, se ihletem, se időm főleg hogy írjak, de amikor időm lett volna, azt általában alvással kellett töltenem mert hulla voltam.

A júniusi mentrendbe a Genf után még becsúszott egy Shanghai, ahol baromira beteg voltam, és azon hezitáltam mi legyen, a hotelban maradjak-e, vagy kimenjek, de győzött a kíváncsiság, meg a szép kínai pagodák és kertek.....az egész napot végigprüszköltem, úgyhogy az élvezet annyira nem sikerült mint a másik két lánynak, de azért hősiesen mentem és fényképeztem, amikor kiláttam a könnyező szememen.

A július baromi sűrűn kezdődött, mindjárt elsején lesuhantuk Perthbe, ahol ugyanazzal a lánnyal volt szerencsém várost nézni akivel pár nappal azelőtt Shanghaiban baragoltunk. Sok minden látni és csinálnivaló lett volna de a többsége szabadtéri elfoglaltság, és ezt némiképp keresztülhúzta a hideg meg az eső.

Alig értem vissza Ausztráliából, rögtön elhúztam Cape Townba. Én rögtön tudtam hogy muszáj szereznem valakit akivel elzarándokolok a Jóreménység fokához. Kérdezgettem ott a személyzetet, ki akar jönni,mondták ők alszanak (!!!).Kérdem mért voltatok már itt? Mondják igen, kb 5-ször. Kérdem tőlük, hogy megéri-e elmenni a Jóreménység fokához, mennyire van messze stb, erre mondják hogy jaaaaa ott még nem voltak.... (????) Én nem értem ezt,hogy ott vagy 5-ször Fokvárosban, és soha nem mész el a Jóreménység fokához.... Ezek normálisak ezek az emberek????

Mikor megérkeztem Dél-Afrikából, egy nap alvás után újra magamra húztam az egyenruhát, és elhúztam a Fülöp-szigetekre, 18 órára, ahol az idő rövidsége meg a hurrikán miatt nem sok mindent tudtam csinálni azon kívül hogy a pilótákkal elmentünk sörözni és bőrig áztunk, majd hazafele lefutottuk a félmaratont mert majdnem bepisiltem úgy kellett. Félúton bőrig ázva beszaladtunk egy benzinkútra, majd miután könnyebb lettem úgy 2 liter sörrel, már nagyon nyugodtan sétáltunk visszafele a hotelba, nem törődve vele hogy a papucsunkba egyik oldalon befolyt, másik oldalt kifolyt a víz.

Mikor visszaértem, már eléggé készen voltam, mert ezt mind 10 nap alatt sikerült lerepülni. Akkor volt 2 offom, majd 13-án a Graduation Ceremony, ahol teljes értékű crew-vá avattak, merthogy letelt a próbaidőm. Az egész napos hacacáré után másnap mentem volna Johannesburgba, de már kicsit teli volt a hócipőm a sok idióta ismeretlen emberrel, meg úgy általában mindennel, és szerettem volna azokat látni akik a szívemek kedvesek, így hirtelen felindulásból elcseréltem a Joburgomat egy Düsseldorfra.

Petiék ott vártak a reptéren, felvettem a zsét a hotelban és irány Kevelaer. Úgy esett az eső mintha nem július lenne, de engem ez érdekelt a legkevésbé. Gyors átöltözés és Prinzenhof, ahol gurult a Radler meg a tequila, meg a nevetés is sűrűsödött ahogy érkeztek az emberek.Az éjjel közepén szó szerint úgy tettek ki minket hogy zárnak. Másnap egy másik ismerőssel találkoztam, ittunk egy kávét meg magamhoz vételeztem egy normális szendvicset Kampsban (itt mért nem lehet enni egy rendes szenvicset???), és a szükséges bevásárlás és városban sétálás után beültünk ebédelni.Az idő is megszánt minket, mert kisütött a nap. Ebéd után aztán készülődés és irány vissza Düsseldorf, még volt egy óránk amit a hotelszobában az ágyon dögölve töltöttünk,és amit a többiek nagyon élveztek, főleg Gergő amikor Peti ránézett :D Én úgy röhögtem, és olyan sokat, hogy ezért a 2 napért bármilyen járatomat elcserélném akármikor. Mindenki offos volt és ráért, külön öröm hogy még Szilvi is átjött Frankfurtból. Kicsit feltöltődtem, mindjárt nem volt olyan sötét a világ mint előtte.

Mikor visszaértem, lerepültem egy maratont, ami este kezdődött, lementem Indiába, meg vissza, reggel hazaértem, összepakoltam a maradék dolgokat, és kimentem a reptérre. Felszálltam a bécsi járatra, ami este 10-kor szállt le (ottani idő szerint, ami az én órám szerint éjfél....), ott még vártam éjfélig, mert apu 10-ig dolgozott,akkor indultak el Bécsbe értem. Mikor odaértek, kiderült megígérték a húgomnak, hogy felvesszük Pesten (értjük hogy ha Fehérvárra mész, Pest NEM esik útba), így aztán reggel 4 volt mire hazaértünk......és én még mindig nem aludtam azóta hogy elindultam Indiába.......én úgy kész voltam, hogy kb 3 napig aludtam egyfolytában.

Az idő annyira jó volt, hogy onnan hogy este leszálltam, elkezdett esni az eső, és a 12 nap alatt amit otthon voltam, egy nap sem sütött ki a nap.....azon kívül hogy elintéztünk pár dolgot, mint fodrász-bank-nagyszülőlátogatás,meg hogy kétszer elmentünk vacsorázni,semmit nem csináltam, és baromi jól esett. Nem volt kedvem sehova menni, semmit csinálni,az volt a legnagyobb pihenés hogy semmit sem csinálok.Annyit vagyok úton, hogy ha nyaralok, nem akarok repülőgépeket látni,meg menni sem akarok sehova.

A visszaút kicsit stresszes volt, végül Zürichen keresztül jöttem vissza, tiszta extrén sport készenlétis jegyekkel utazni (aki nem érti mi az: olyan repjegy, hogy ha van hely elvisznek, ha nincs, maradsz....ettől kedvezményes).

Most meg egész hónap standby, és minden nap nézegeted hogy mit kaptál: offot, otthoni standbyt, reptéri standbyt, vagy járatot.

Elsőként egy itthoni standbyt kaptam, reggel 4-10-ig. Előző nap persze 11-re értem haza, aludtam 5 órát, és 4 előtt kicsivel felébredtem. Úgy éreztem, mindjárt hívnak. Jól éreztem, 4.20-kor csörög a telefon, mondja a nő, ez a járatszám, ez a felszállás időpontja, és Sao Paulo. Én rosszul lettem, mivelhogy 5 órát aludtam, és egy órám volt hogy összekészüljek a 14 órás járatra......nem annyira éreztem úgy reggel 4-kor hogy ez nekem jó lesz. Még jó hogy a bőröndöt összepakoltam előző nap, bikinitől kesztyűig minden volt benne.Gyorsan megnéztem milyen idő van ott, és már húztam is. Nem kommentálom hogy milyen hosszú a 14 óra a levegőben..... 7 óra az időeltolódás visszafele, délután 4-re értünk oda. A kapitány mondta tud egy jó  helyet,menjünk el vacsorázni. 6-an verődtünk össze a lobbiban fél órával később. A Morumbi Grill-be tartottunk, aminek az a lényege, hogy svédasztalon van mindenféle saláta meg köret, azt onnan elveszed és leülsz. A brazil srác kitolta a kis kocsit rajta a piákkal és akkora Caipirinha-t dobott össze ott a szemünk láttára, hogy alig bírtam el. Akkor kiosztottak egy kis papírt, amire fel volt rajzolva egy marha.A különböző részei meg voltak számozva. Majd kaptunk egy kártyát, egyik oldalán "oké jöhet", másik oldalán "köszi elég lesz". És elkezdik hozni a húsokat.Nyársakon. Egyben sütve. Odateszi melléd és vág belőle egy szeletet.A közepe kellemesen rózsaszín, medium. Vajpuha.Mutatja melyik számú hús a képen. Aztán egy másik. Aztán kolbászokat hoznak.Aztán oldalast.Aztán csirkeszíveket nyárson sütve. Aztán másmilyen kolbászt.Aztán a marhának mindenféle részét, néhányat kocsin tolnak ki akkora. Hatalmas késekkel vagdossák a tányérodra a csodásan fűszerezett, szaftos,vajpuha húsokat. A köretek között szushit találtam, mivel még soha nem ettem, így  vettem belőle megkóstolni, de kb 2 után el is döntöttem hogy zabálja a moszatot aki akarja, én maradok a marhasteaknél, és a nyers hal helyett is inkább a felsálat preferálom.

Úgy telizabáltuk magunkat, hogy mozdulni sem tudtunk, rágurítottuk a gyönyörűséges brazil koktélokat, és alibisétálással zártuk a napot. Reggel 7-kor ébredtem, mintha legalábbis 12 órát aludtam volna.Egy darabig nézelődtem, aztán inkább lementem reggelizni,ahol telitömtem magam baconnal, mondván a marha már csak nem veszik össze a disznóval odabent. 9.30-kor az uruguay-i lánnyal bevettük a várost. Sok látnivaló nincs mondjuk, nem kifejezett turistaparadicsom ez a Sao Paulo, de azért megnéztük.Kicsit veszélyes, sok a hajléktalan, és ennyi rendőrt még életemben nem láttam az utcákon. Délután 4-ig mászkáltunk, aztán egy forró fürdő után (Brazíliában is tél van, naná, mindenhova télen megyek....) rendeltem egy hatalmas fekete babos marhahúsos kaját, csak hogy tartsam az irányvonalat. Szerintem a gyomrom itt mondta be az unalmast, mert baromi szarul lettem. Egy nagy kő ült a gyomromban. Próbáltam aludni, de csak 1 órát sikerült, és este 10-kor idő volt, menni kellett. Éjfél körül felmasíroztunk a gépre, és felszálltunk. Aztán felkelt a nap......aztán világos volt.......aztán lement a nap.....és mi még mindig repültünk!!!!Mint egy soha véget nem érő utazás. Újra éjjel volt mire ideértünk. Kaptam 2 nap offot, amit baromi hasznosan töltöttem, evéssel ivással, testi örömökkel és még több evéssel-ivással, éljen a Ramadan, csupa tiltott dolog.Megtisztulás? Talán majd jövőre.

Itt konstans 45 fok van, 250%-os páratartalom, Ramadan, és izzadhatsz a hosszú ujjú ruháidban, napközben nem ehetsz-ihatsz nyilvános helyeken, hosszú ruhát kell viselned, és egész hónapban nem árulnak alkoholt, a klubokban nem játszanak zenét, nincs buli, nincs bikini, nincs cigi (legalább ez nem érint). Most jöttem rá, csak akkor veszed észre mennyire egyszerű az élet ha ehetsz-ihatsz szabadon, amikor nem lehet, és rájössz hogy nem ,nem megyek be ide és nem veszek egy kávét, vettem egy ásványvizet de nem lehet meghúzni, nem tudok beülni egy sörre, nem veszel egy fagyit, vagy fahéjas sütit,vagy egy sajtburgert a mekiben. Majdcsak vége lesz ennek a Ramadannak előbb vagy utóbb. Addig meg ülünk és csörgetjük a villát 19.00-kor és amikor arab apánk 19.04-kor a hangosban elénekli hogy jóétvágyat, akkor nekiesünk az Iftarnak, és beesszük a jó arab étkeket.