Végre egy normális járat, ahol még a 2 szervizt sem bántam,mert nyugalom volt.

De ez a hónap az idegesítő kollégák hónapja: volt egy kis lengyel mindentudó lány.Ránézésre az aki tökéletesen illene a Ryanair-profilba: csúnyácska, de minden szabályt véresen komolyan vesz.8 hónapja repül, de azt gondolja hogy ő itt a mester.Valószínűleg nincsenek barátai és a munka az élete.

Értem én, mindenki végezze rendesen a dolgát,de ha nem lazítasz le felrobbansz,így nem lehet élni....először is: szervizt kezdenénk,a lényeg az hogy ő felhúzza az italos kocsit a kabin elejére, én meg a kajásat, és elindulunk lefele. Én adom a kaját, ő meg jön utánam az italokkal. Namármost, az SFS még csak akkor tette a kajatároló cuccot a trolira,mondom a lánynak, elindulhatsz, megyek utánad egy perc. Erre lecövekel, összehúzza a szemöldökét és szigorúan azt mondja: nem lehet.Mondom már hogy a pékbe ne lehetne...erre közli hogy együtt kell menni. Hát mondom te hülye vagy, egy perc és húzom utánad, mire felérsz vele én is felérek. Következő szerviznél én viszem a bárt, a teás kancsón rajtahagytam a filtert, hogy tudjam melyik a tea melyik a kávé....erre tök kikelt magából a kabin közepén hogy ezt nem lehet rajtahagyni.Mondom ugyan mért ne lehetne? Hát aztmondja,néhány SFS ezt nem szereti.Mondom neki, én nem vagyok néhány SFS,úgyhogy pont leszarom. Erre nekiáll cöccögni, és letépi.(A cöccögést utálom) Hát mondom ha most jobb a lelkednek, akkor jó.A sztori egy későbbi sztori eleje.

Malajziában a hotel elég messze van a reptértől, mindenki bealudt, engem kivéve, aki nagy szemeket meregetett a tök sötétbe.Késő este érkeztünk ugyanis.A hotel a városközpontban található, ugyanaz a Renaissance mint Moszkvában, nekem nagyon kellemes hely. A hotel liftjében elhatároztam, hogy a szobám a Petronas tornyokra fog nézni.Bementem, széthúztam a függönyt, és ott álltak az ikertornyok az orrom előtt,kb 3 percnyi sétára a hoteltől,kivilágítva. Ez bejött.

Ennek örömére gyorsan átöltöztem és lehúztam a lobbiba, a maláj Purser felajánlotta hogy elvisz valami helyi étterembe. Gyorsan taxit fogtunk, és kiválasztottunk magunknak egy helyes műanyag asztalt műanyag székekkel, amiben az őszülő kapitányunk úgy nézett ki mintha az unokája székében ülne. Ezek kitalálták rendeljünk közösen kajákat, én a tengeri herkentyűket egyáltalán nem szeretem, ezek meg csupa olyasmit rendeltek, reménykedtem hogy lesz benne valami más is. Nem arról van szó, megkóstolom-leküzdöm a tengeri cuccokat is,de nem szeretem őket.Nézegetem az étlapot, nézem,béka. Szárított csilivel meg hagymával. Na akkor én éreztem hogy ott a vissza nem térő alkalom, és kikértem egy adag békát. A többiek amennyire szánakozva néztek rám hogy nem szeretem a tenger gyümölcseit, most annyira megbotránkozva nézegettek. A béka nagyon finom volt csak baromi csípős, vitte a sört rendesen, plusz nagyon idegesítő enni mert olyan kis szarjancsik, hogy alig tudod megfogni. Ezek után ajánlgattak ott valami halat,megkóstolom-e,hát mondom én evésben semmi jónak nem vagyok elrontója (valószínűleg ezért van ételmérgezésem minden második héten),szóval jöhet az a hal. Tudtam is én mi az....hal,hal. De elég finom volt, gondoltam rákérdezek pontosan milyen hal is ez,mire elmagyarázzák hogy az a nagy lapos tudod, ami a tengeri akváriumokban szokott lenni, és fent van a tetején a szeme.....ja mondom hogy rája!!!! Így már más értelmet nyer az hogy hal.(Legalább tudom hogy a rája egy fehér húsú finom hal.)Miután mindent betermeltünk, visszasétáltunk a hotelba, gyors zuhany és reggel 4 volt, nem is értem hogy.....és 8-kor kelni kellett, mert még előző este lefoglaltuk a kirándulást két másik lyánykával.Az egyik portugál, a másik szentem japán,csodálkoztam is mikor megjelent a megbeszélt időpontban.Nagyon aranyos volt egyébként.Gondolom én,mert mindig mosolygott,viszont hogy mit mondott azt többnyire nem lehetett érteni, pont olyan volt az akcentusa mintha végig japánul tolta volna.

Elmentünk a helyi konzerv-és óngyárba. Mint kiderült ott nagy biznisz az ón(lásd ónbányák), voltunk egy múzeumban is ahol megmutatták hogy öntenek tárgyakat, meg elmagyarázták hogy 400 évvel ezelőtt Malajzában krokodil volt a fizetőeszköz. Egy krokodil alakú kis fém szobor ónból. És az volt az ára valaminek, hogy 2 krokodilláb. Ez elég viccesen hangzik. Mivel elég macerás volt zsebre vágni a pénzt, ezért pénzfára váltottak (moneytree),aminek a lényege hogy középen volt egy szár, és rajta kétoldalt kerek pénzek, mint az akácfa levele.És ha kellett csak letörtél belőle 3 pénzt és odaadtad. Hát elég furcsa az biztos,de ha belegondolunk hogy az emberek hányféle pénzzel kereskedtek az idők során, ez legalább vicces.

Ezek után egy helyi batikos kézművesüzembe mentünk ahol inkább az volt a lényeg mint ami a legtöbb ilyen ázsiai országban: elviszlek egy boltba ahol megmutatjuk a kézművesárut,te meg kapsz 15 percet és vegyél valamit a boltban. Amolyan mindenkinek jó,részesedésért turistát hozok-féle dologra kell gondolni, elnézően kell a dologhoz állni,végülis meg kell élniük valahonnan ezeknek is.

Ezek után mentünk el a Batu Caves-hez,útközben megnézhettük a brunei szultán birtokát, amit megvett, de sohasem alszik ott ha a városba látogat. A palotában többnyire azok a szolgálók alszanak akik vele jönnek az útra.(Jó mi,veszek egy palotát a cselédeknek...)Ő maga hotelban szokott lakni, és kivesz minden szobát a saját emeletén, valamint az egész emeletet alatta és fölötte. Hát igen. De ő a brunei szultán.

Szóval Batu Caves: a várostól 13 kilométerre található mészkőbarlangok (limestone,hogy tanuljunk angolul is,én ezt pl nem ismertem ezt a szót),és egy hatalmas lépcsősor vezet fel a barlangokhoz.Ez a hinduk egyik legszentebb helye, és minden évben idejönnek tömegesen ünnepelni. Itt van az fesztivál is, aminek a neve Thaipusam (oké puskáztam faszom se emlékszik ilyen hülye nevekre), lényeg hogy valamiféle indíttatásból kampókat akasztanak a hátukba meg hasonlók, és azzal vezekelnek. Az indíttatás gyanítom csak annyi hogy hinduk, szerintem aki ismeri őket annak ezzel meg is magyaráztam. A fesztiválon egyébként Siva fiát ünneplik,hatalmas aranyszínű szobra ott van felállítva a lépcsők mellett, aki többet szeretne megtudni a hitvilágról, ajánlom a régebbi kiadású Leslie L. Lawrence könyveket, én anno tízesével olvastam őket.

Szóval a lépcsőket megmásztuk, teli volt majmokkal amiktől az indiai száris mezítlábas nők ott sikongattak, pedig semmi szükség nem volt hisztériázni, kb 2 perc alatt fel lehetett mérni hogy a nejlonzacskóra meg a kólásdobozra buknak,azokat nem kell előlhagyni és lobogtatni, akkor nem támadnak meg, plusz ugye normális ember nem etet vadon élő állatot csak ha nincs belőle 10 ezer, mert különben megrohannak. Ehhez mondjuk sok ész nem kell,de mindegy.

A kilátás a lépcsősor tetejéről szép, de amúgy nem sok minden van a hatalmas szobron kívül.Na nem baj, ezt is megnéztük. Hazaérve becéloztunk egy helyi kajáldát, ahol a japán kolléganőm megdicsért milyen jól eszek pálcikával, azért ez japántól jóleső dicséret. Mondjuk tényleg jól eszek pálcikával.Mondjuk úgy,ESZEM vele ahelyett hogy csak szenvednék. Ez egy Európainak szerintem pont elég.

Ezután a Petronas-tornyok felé vettük az irányt, én szerettem volna felmenni a tornyokat összekötő hídra.Minden nap nyitva van, kivéve hétfő. Engem ismerve könnyen kitalálhatjuk milyen nap volt. Hétfő. Erről ennyit. Kicsit csalódottan visszabaktattunk a hotelba, én meg elaludtam a Travel Channelen, és egy óra múlva arra keltem hogy hatalmas vihar van. Ezek után már nem is sikerült visszaaludni az ébresztőig, ami este 8 körül volt,és reggel lett megint mire Dubaiba értünk. Kuala Lumpur jobban tetszett mint Bangkok egyébként,nem annyira kaotikus,nekem Bangkok kicsit túmáccs.