Csillag

Bambusznád,majomkenyérfa....szavannák,fekete nők...óóóóóóóóó Afrika!!!

Legutóbb Szenegálban jártam (és egészen váratlanul Ghánában kötöttem ki).Afrika egy furcsa hely, de van egy fajta bája,ha kimerészkedsz a hotelból.

Az egész úgy kezdődött hogy késtünk egy órát mert egy veréb betévedt a gépbe, azt hajkurásztuk úgy huszan. Végül szegénynek eltört a farka, és mikor kirepült az ajtón, leesett....ott két munkás próbálta vízzel fellocsolni, nem tudom túlélte-e szegény, összevissza repkedett, nagyon meg volt ijedve, biztos jól összetörte magát közben.

Az út Dakarig 10 óra volt.....baráááátom!!!!Nézelődtem én kifele, de a 10 óra alatt nem volt még egy rohadt kornyadt bokor sem!!!Nincs azon a földön semmi csak homok!Kiszáradt folyómedrek, és ahol a térkép települést mutat, fentről nem látni semmit.....

Dakarban kiszálltunk és egy pillanatra kellemetlenül éreztem magam,mivelhogy mi voltunk az egyedüli fehérek,( a gépen se volt fehér ember)és mindenki minket nézett mintha kiállítási tárgyak lennénk. Rasszizmus,mi?

A hotel felé menet megbeszéltük hogy elmennénk valahova másnap,és kezdtük kérdezgetni a sofőrt hova érdemes menni.Erre ő ráharapott a témára és mondta hogy vissza tud értünk jönni holnap reggelre ezzel a kisbusszal, és elvisz ahova akarjuk.Megegyeztünk az árban, és másnap reggel 9.30-ra odarendeltük. A hotelban valami fehér savanykás itallal fogadtak minket, egyesek a kecsketej emlegetésével akarták a többieket elrisztani, de később kiderült, a baobabból készített helyi italt ittuk.(Ha engem kérdeztek, kókuszos limonádéra tippeltem volna tejjel.)

A hotel nagyon kellemes volt, az óceán partján, de amint kimentünk a hotelból.....iszonyatos szegénység mindenütt. Este 6 fele értünk oda, egy gyors átöltözés után taxit fogtunk, aminek az oldala félig ki volt dőlve, alig lehetett becsukni az ajtaját. A sofőr mindenáron meg akart minket várni, de mondtuk hogy ne tegye, vacsorázni mentünk. Be is próbáltunk mindenféle helyi ételeket, az étlap csak franciául volt, az én franciatudásom meg olyan mint  a fakerítés cunami után.....nincs.

Másnap előállt a személyzet,méghozzá 9!!!!! ember,nagyon büszke voltam rájuk. Elindultunk a Pink Lake nevű tóhoz, ami mint a neve is mutatja, rózsaszín.Miért rózsaszín? Mert annyi benne az áványi só hogy ihaj. Másfél órás tereprodeó következett, helyi falvakon keresztül, ahol gyerekek futottak a busz után és tartották kis markaikat, ahol kopogtak az ablakon az emberek, ahol halak voltak egy vásznon kirakva sorban a földön, és lepték őket a legyek....az volt az áru....

Aztán a rózsaszín tó kurvára de nem volt rózsaszín. Azt mondták, az utóbbi években, a klímaváltozás miatt elveszítette a színét, inkább koszosbarnásnak mondanám.Egy helyen elhamarkodottan kiszálltunk fényképezni, ne kérdezze senki honnan került elő vagy 5 helyi nő, hogy nyakláncokat adjanak el nekünk, de nem lehetett tőlük megszabadulni, elkapták a csuklódat és húztak hogy még ezt a nyakláncot nézd meg....gyorsan felmenekültünk a buszra, bár azért egy pár fülbevalóval gazdagabb lettem.

Ezek után a Goree Island (Ile de Goree) volt terítéken. A sziget Szenegálhoz tartozik közigazgatásilag(vizet Dakarból kap vezetékeken), az UNESCO Világörökség része, Afrika legnyugatibb pontja, és a rabszolgakereskedelem egykori központja. A sziget fölött hollandok, angolok, franciák civakodtak, akié a sziget, azé a szenegáli rabszolgakereskedelem (százasával küldték az embereket a mai Karib-térség és a portugál uralom idején a dél-amerikai portugál gyarmat, Brazília földjére.) Mivel az árban idegenvezető is volt, így mindent elmondott a szigetről. Komppal keltünk át, körülbelül 20 perc volt az út. A szigetre kizárólag gyalogosan lehet menni, nincsenek autók, 1500 helyi lakosa van.A szigeten templom, kórház és orvosi iskola, valamint 2 másik iskola működik, itt az ösztöndíjas diákok tanulnak, és ha elvégezték, ők mennek állami ösztöndíjjal Európába meg Amerikába tanulni.

A sziget fő turistalátványossága az egykori rabszolgaház, ami értelemszerűen a sziget nyugati részén áll. A ház alsó szintjén külön cellákban tartották a férfiakat, a nőket, a szűzlányokat, és a gyerekeket. Volt még egy szoba, ez volt a hízlaló,itt muszájból etették az embereket.Aki elérte a 60 kilót, mehetett rabszolgának. Őket felsorakoztatták és elvitték őket az ajtóhoz, ahonnan palló vezetett a hajóra. Aki bármivel próbálkozott, belelőtték a vízbe.A betegeket itt egyszerűen bedobálták a vízbe, nehogy megfertőzze a többieket.A  sziget nyugati odala és az Amerikába tartó hajók útvonala a cápák kedvelt útvonala volt, mivel gyakran jutottak ilyen módon ingyenvacsorához. A ház felső szintjét a vevőknek tartották fent: azoknak a hajósoknak akik átkeltek az óceánon hogy rabszolgát vegyenek. Nekik tartogatták a szűzlányokat is, válogathattak közülük. Ha valamelyik szűzlány ilyen módon teherbe esett egy fehértől, őt szabadon engedték a szigeten amíg megszülte a gyermeket. Ezek után mindeketten szabadok lettek.Ezek a fekete-fehér keverékek később besegítettek a rabszolgakereskedelembe.Hogy miért adsz el rabszolgákat ha anyád is az volt? A fasznak már akkoriban is két vége volt csak....vagy téged adnak el.....

A szigeten amúgy rengeteg a kézműves,a festő. Találkoztunk egy homokfestő művésszel aki be is mutatta nekünk hogyan készülnek a képei. Vegyél egy falemezt, egy baobabból készített ragasztót, meg vagy 15 féle színű természetes homokot. Fess valamit a ragasztóval és szórd rá a megfelelő színű homokot a megfelelő mennyiségben és sorrendben....aztán csak lefújod a felesleget és ott is marad a kép.....aha....egyszerűnek NÉZ KI. Vettem is tőle egy képet, jó árat alkudtunk ki.

Ez a baobab ez érdekes amúgy. A baobab másnéven majomkenyérfa, hatalmasra megnő, a törzse néha a 6 méter átmérőt(!!) is elérheti. Évszázadokig él, elraktározza a vizet a vastag törzsében.Nedvét ragasztónak,gyümölcsét frissítőnek,italnak, szárított porrá őrölt húsát pedig főzéshez,és fűszerként is használják. Hosszú élettartama miatt Szenegálban azt tartják hogy a fa meg van szentelve élettel, ezért hatalmas törzsébe egy nagy lyukat (odút) fúrnak, és minden újszülöttet beletesznek egy rövid időre, mert úgy hiszik, ettől neki is hosszú élete lesz. Ugyanezt teszik a halottaikkal is: úgy tartják hogy így halottaik tovább élnek a túlvilágon. (Tök romantikus, ne gondoljunk bele hogy odateszik a gyerekemet ahol tegnap a faluvégi Józsibácsi hullája volt). Tehát Szenegálban úgy tarták: a baobab a kezdet és a vég.

Miután ezt mind megnéztük és meghallgattuk,lekéstük a kompot,és a parti sörözőben rekedtünk, ahol ki sörrel ki  kávéval próbálta riasztani a szúnyogokat.(Én szégyenszemre kávéval,mert egész nap egy kávéra vágytam.) Merthogy elvileg Szenegálban igen könnyű maláriába esni, mondják ne menj ki sötétedéskor, aha köszi.....mondjuk én egy darab szúnyogot se láttam. 

Jó későn értünk vissza a hotelba, megköszöntük az idegenvezetést, és beestünk az ágyba. Másnap reggel egy jó hosszú és kiadós reggelivel kezdtem,mivel nem sok tennivalóm akadt, kivéve a rosteremet megnézni, de az "ingyenes szélessávú internet" Afrikában máshogy értendő mint a világ más részein. Úgy kell érteni, ha kitartóan ülsz mellette, egy félóra után betölt egy oldalt. Amúgy a 4 csillagos hotelban félóránként elment az áram 2 percre, de ezen már fenn se volt akadva senki,a dolgozók fel sem kapták a fejüket.

Reggeli után felmentem hogy ránézzek a tv-re de pont lekéstem a nagy királyi esküvőt, ami nem nagy baj mert legalább az összefoglalóban kivágták az unalmas részeket,és csak a lényeget láttam. Ezek után elégedetten lebattyogtam a medencéhez.A többiek azzal fogadtak, 2 órát késünk. Nagy volt az öröm, délután 5-ig ráérünk sütkérezni. Félóra múlva már kiderítették hogy Ghánába megyünk.Hogy meddig maradunk senki sem tudta. (erre vonatkozó infot csak akkor tudtak adni mikor már odaértünk.

Így hát este szépen összepakoltunk, fenyaláboltuk a kedves utasokat, és elindultunk Accrába.

Folyt köv.